Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.
Naptár
Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.
Diavetítő
Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.
Szavazás
Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.
A kutyatartás titkai
Az ember és a kutya barátsága már több mint tízezer éve tart. Az idők során ez a kapcsolat a különböző fajok között létező egyik legszorosabb kapcsolattá tökéletesedett. Kutyákat a világ minden pontján tartanak más és más okból. Valaki csak egy hű társat keres bennük, másoknak nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy őrzik a házat, vagy terelik az állatokat. Sok országban pedig a vakok, a siketek és a fogyatékos emberek életét teszik teljessé.
A kutyatartás nagy felelősséget ró a gazdára, egyedül tőle függ, hogy kutyájára milyen sors vár. Ezért a kutyatartásról nem szabad elhamarkodni a döntést. A kutyák társaságkedvelők, kiegyensúlyozott étrendre, sok mozgásra és rendszeres orvosi ellenőrzésre van szükségük ahhoz, hogy egészségesek és barátságosak maradjanak. Nagyságuktól, színüktől és fajtájuktól függetlenül mindannyian hűséges, odaadó és szerető barátaik embertársaiknak, akikkel eggyütt élnek ezen a Földön.
A lakóhely
Ha a kutya a szabadban tölti napjai nagy részét, gondoskodnunk kell arról, hogy a nagy meleg vagy éppen a nagy hideg elől egy elég nagy, jól elszigetelt és védelmet nyújtó kutyaházba húzodhasson. A kutya még inkább otthon érzi majd magát, ha a házába egy, már a lakásban nem használt szőnyeget terítünk. Néha elkerülhetetlen, hogy kutyánkat megkössük. Ilyenkor a legkíméletesebb megoldás, ha egy hosszú rudat feszítünk ki a kerítés és a kutyaház közé, amely mentén kedvére szaladgálhat. Láncot vagy kötelet soha ne használjunk, mert ebbe a kutya belegabalyodhat, megsérülhet. Azt azonban soha ne felejtsük el, hogy kutyánkat nem szabad állandóan megkötve tartanunk - egy erős, biztonságos kerítés ugyanúgy megvédi a kutyát az elkóborlástól, mint a lánc.
Az étrend
A kutya csak akkor maradhat egészséges és tarthatja meg jó formáját, ha fehérjében és rostanyagokban gazdag táplálékot adunk neki. Az üzletekben kapható kutyatápok összetétele biztosítja az optimális, kiegyensúlyozott étrendet. Az emberi koszt maradéka nem elegendő a kutya testsúlyának megtartásához és az izmok fejlődéséhez. A hegyes csontok pedig még veszélyesek is lehetnek, mivel megakadhatnak a kutya torkán, vagy még komolyabb problémát is okozhatnak a nyelőcsőben. Ne feledkezzünk meg mindennap friss vizet adni a kutyának.
A mozgás
A szabadban végzett rendszeres mozgás biztosítja a kutya jó közérzetét.Nap mint nap egyketrecben, lakásban vagy egy szűk udvarban ülni nagyon unalmas a kutyának, unalmában sokszor ugatásba fog, ami a gazdin kívül a szomszédokat is zavarja. Napi egy, lakásban tartottaknál három-négy kiadós séta és egy kis labdázás vagy játék felkelti és fenntartja a kutya figyelmét, aktivitását egész napra, a búskomorsága, rongálási kedve is megelőzhető.
A tisztaság
A piszkos, elhanyagolt környezet sok olyan élősködőnek (például: bélférgek, bolhák, tetvek, kullancsok) kedvez, amelyek rossz napokat okozhatnak a kutyának. Ha már észrevettük ezeket az élősködőket kutyánkon, leghelyesebb, ha állatorvoshoz fordulunk segítségért. A legjobb megoldás azonban a megelőzés, azaz, ha a kutya házát, szőnyegét és közvetlen környezetét rendszeresen takarítjuk, fertőtlenítjük. Ajánlatos félévente féregteleníteni az állatokat.
Az oltások
A kutyákat sok olyan betegség érheti, amelyek veszélyeztetik életét, és amelyek gyógyítása rendkívül hosszadalmas és költséges. Tehát jobb, ha ezeket a betegségeket megelőzzük, és kutyánkat beoltatjuk ellenük. Ez nem csupán a betegség megelőzését jelenti, hanem hosszú távon sokat spórolhatunk vele, és csökkenthetjük a fertőződés kockázatát is. A veszettség elleni kötelező oltást és a kombinált oltásokat évente meg kell ismételni.
A bunda tisztán tartása
Kutyánknak több szempontból is jó szolgálatot teszünk bundájának rendszeres tisztításával. Először is, szőrét megszabadítjuk a piszoktól, a gubancoktól, és közben azt is ellenőrizhetjük, hogy vannak-e a bundájában élősködők. Ha már kölyökkorban hozzászoktatjuk kutyánkat szőrének keféléséhez, sokkal egyszerűbben tudunk majd bánni vele, és könnyebben fog barátkozni is, ezenkívül ez egy kellemes, pár perces eggyüttlét a kutyánkkal. Használjunk kutyasampont, különböző bolhátlanító szereket és bolhaírtó nyakörvet.
Az Állatvédő Világszövetség (WSPA) ismeretterjesztő anyaga.
Fordította: Nagy Judit
A kutya neve
"Nomen est omen"-tartja a latin mondás, amit valahogy így fordíthatunk magyarra
"Nevedben végzeted". A régi korok emberei ezt halálosan komolyan vették.
Úgy vélték, a gyermek sorsát befolyásolhatja az, hogy milyen nevet visel.
Természetesen hasonlóképpen gondolkodtak az állatokról is.
Északi Fény, Dicső Farkas vagy Virradat Szülötte - vadnyugati történetekbe illő ragadványneveknek hangzanak, pedig a Norbert, a Rudolf vagy a Lucia eredeti jelentése bújik meg mögöttük. Megszokott, jól bevált utóneveink nem pusztán önmagukban értelmetlen betűhalmazok, még ha jelentésüknek ma már kevesen tulajdonítanak is jelentőséget. Egykor azonban egyáltalán nem véletlenszerűen választottak nevet utódaiknak az emberek: úgy vélték, a névvel valamilyen tulajdonságot biztosíthatnak a felnövekvő gyermek számára, vagy egyszerűen csak Isten kegyelmébe ajánlották általa.
Nem jelentettek kivételt az állatok, így természetesen a kutyák sem. A gyakori kutyanevekben még ma is nyomon követhető a névadás egykori céltudatossága. Az egyik legelterjedtebb, s mai szemmel egyben legérdekesebb ilyen cél a veszettség megelőzése. A halálos kór egykori neve "víziszony" volt, és az ártó betegségeket okozó víziszellemet okolták érte. Úgy hitték, ha folyó nevét viseli a kutya, azzal kiengesztelhető a vizek szelleme, és így a név védelmet nyújt a veszettség ellen. Ezért van a kutyák közt olyan sok Tisza, Sajó, Maros és Száva. A szokás nemcsak nálunk volt elterjedt: az orosz ebeket is gyakran hívják Irtisznek, Amurnak, Bajkálnak vagy Lénának.
Ugyancsak szokása volt elődeinknek a kutyát az ellenségről elnevezni talán azért, hogy ezzel a "mágiával" hatalmat szerezzenek az ellenség felett, de az sem kizárt, hogy csupán azért, hogy a gyűlölt vagy rettegett személyt a kutya szintjére alacsonyítsák (maguk a kutyát jelentő szavak is gyakran hordoznak negatív, becsmérlő jelentést). Alighanem ez magyarázza a Zsandár, Betyár, Basa, Pandúr, Finánc, Zsivány, Csibész, sőt akár Sátán kutyanevek gyakori előfordulását. Általános a pénznemek kutyanévként való alkalmazása (Pengő, Krajcár, Fillér vagy Dollár), s nem nehéz kitalálni, hogy a babona mit várt ettől: hiszen úgy tartják, ahol egy már van, oda megy a többi is.
Nem kell persze minden régi kutyanév mögött ilyen hátsógondolatokat keresni. Számtalan eb kapta a nevét a külleméről, például a színéről vagy szőrzetének jellegéről: például Bodri, Kondor (mindkettő göndör szőrűt jelent), vagy Galamb, Hattyú (fehér kutyákat neveztek így), fekete kutyák hada viselte (és viseli ma is) a Kormos nevet, és egyéb tulajdonságok is számításba jöhettek, így bőven akadt Sebes, Fürge, Zsémbes vagy Táncos. Igen sokat egyszerűen a környezetükben élő vagy nagy tiszteletnek örvendő állatokról neveztek el, mint Darázs, Rigó, Fecske vagy Tigris, és gyakoriak a használati tárgyak nevei is, mint Bocskor, Csengő, Bögre vagy Kucsma.
A városoktól távoli, elszigetelt puszták pásztorkutyái régiesebb, az ősi hagyományokat tükröző neveket viseltek, míg a városi behatások olyan neveket terjesztettek el, mint a Hektor, Plútó, Lord vagy Néró, sőt, léteztek kimondottan az úri divatot gúnyoló kutyanevek is, mint Krinolin vagy Tunika. Bizonyos, hogy a Nyugat-Európával való, egykor jelentős mértékű élőállat-kereskedelem során is bevándoroltak idegen eredetű kutyanevek, hiszen a pásztorok lábon hajtották gulyáikat a távoli marhavásárokra, s a külhoni frontot megjárt katonák is hazahoztak idegen behatást viselő neveket, mint Rénó, Arno stb.
A névadás ugyan ma már jobbára nélkülözi a babonás elemeket, ám a gazda ízléséről a mai napig sokat elárul az, hogy miként hívják a kutyáját.
A hagyománykövető, konzervatív ebtartók nagy része ma is kitart a régi, jól bevált nevek mellett, míg a divatot vakon követő (és valljuk be, sokszor bizony a külföld iránt a kelleténél jobban vonzódó) modern réteg olykor nyakatekert, magyar szájba alig illő, idegen hangzású nevekkel ruházzák fel kedvencüket. Elsősorban nem őt hozzák vele kínos helyzetbe (hiszen a kutyát ez cseppet sem érdekli), hanem a séta közben szerzett ismerősöket, meg persze saját magukat, hiszen huszadszorra már egyáltalán nem vicces elmagyarázni, hogy a kutya neve nem Zsír, hanem Giles (megtörtént eset).
Az akciófilmek és sorozatok szereplői közül sok szaladgál közöttünk négy lábon, számtalan Jockey vagy Rambo formájában. Ezek magától értetődő módon többnyire a filmszereplő karakterének megfelelően kemény, rámenős ebként ismert fajták, például a rottweilerek vagy dobermannok közül kerülnek ki, és nem nehéz kitalálni, hogy ha egy kutyát a kétes hírű ökölvívó-legenda, Mike Tyson után neveznek el, az csakis boxer vagy amerikai staffordshire terrier lehet. Természetesen a kutyatörténetek négylábú főhősei után is tömérdek Lassie, Kántor és Rin-Tin-Tin nyeri a nevét, ilyenkor azonban nem árt figyelembe venni az adott név fajtához kötődő "hagyományait".
Milyen is az ideális hívónév egy kutya számára? Azt szokták mondani, hogy a legjobban a magas hangrendű szavak felelnek meg, noha személy szerint én úgy vélem, lebecsüli a kutya hallását (vagy a gazdi hangerejét), aki azt állítja, hogy a Hasszán vagy a Morgó nevet viselője nem hallja meg elég messziről (ha olyan messze van, hogy tényleg nem hallja meg, ott már más baj van). Valóban nem érdemes ugyanakkor két szótagnál hosszabb nevet választani: a tapasztalat azt mutatja, hogy idővel úgyis lerövidül valamiféle becenévvé. Bár emberi személynevet állatoknak adni régen sem volt éppen ritkaság, mégsem célszerű, különösen, ha gyakori névről van szó.
Bár jómagam személy szerint nem tartom sértőnek, ha egy kutyát úgy hívnak, mint engem, mégsem szívesen kapkodom a fejemet, ha valaki minduntalan a nevemet kiabálja (nota bene: az inuitoknál például megtiszteltetésnek számított, ha valakit érdemesnek tartottak arra, hogy egy kutyát nevezzenek el róla).
Érthető és támogatható törekvés az, ha valaki a kutyáját a fajta származására utaló névvel illeti: az orosz agárnak stílusos név a Kozák vagy a Natasa, az alaszkai malamutra jól illik a Skeena vagy a Klondike (megőrizve egyben a folyónevek hagyományát is), de még a rhodéziai ridgeback vagy a basenji számára is lehet afrikai nevet keresni, például Kongó, vagy az "úr" jelentésű szuahéli Bwana. Nemzeti kutyafajtáink esetében végképp célszerű a magyaros névadás: el sem lehet képzelni nagyobb tévedést, mint egy komondort Jackie-nek nevezni!
Mirtse Áron
Fajtanevek történelme
Noha az "eb" szót már jószerével csak hivatalos szövegekben, egyes szóösszetételekben (pl.: ebtenyésztés, ebrendelet stb.) vagy a szóismétlés kissé erőltetett elkerülésére használják, mégis ez az obi-ugor eredetű szó a kutya "igazi" neve (első adata 1138-ból való).
Maga a "kutya" szó első előfordulását 1511-ből jegyezték fel, ekkor azonban még nem jelentette négylábú barátunkat, hanem a hitvány emberre mondták. Mai jelentése először 1585-ben fordul elő, de már ezelőtt használatos volt a kutyára a "cenk" és a "fakó" elnevezés.
A "kutyához" hasonlóan a "kuvasz" is becsmérlő szó volt még a XVI. század elején, később pedig házőrző kutyákra használták. Fajtanévvé csak jóval később vált: noha a kuvasz mint fajta minden bizonnyal már a honfoglalás idején is létezett, még a XX. század elején is "simafejű magyar komondorként" említi a szakirodalom. Maga a "Komondor" először 1454-ben, kun személynévként jelenik meg, majd ebből alakul át "kun eb" jelentésű fajtanévvé.
A "puli" első említése 1765-ből származik, két másik kistestű pásztorkutyánk, a pumi és a mudi neve pedig még később alakult ki- miként maguk a fajták is, hiszen ezek az ún. "birkások", vagyis merinójuhot tenyésztő pásztorok által behozott német spicceknek a pulival való kereszteződéseként jöttek létre.
Az agarat és a kopót minden bizonnyal már honszerző őseink is ismerték. Az "agár" neve szláv eredetű szó, mely már 1193-ban is mai értelmével bírt, s vadászkutyát jelentett az ugyancsak szláv eredetű "hort" is. A "kopó" jelentése pedig "elkapó, megfogó" lehetett, de bizonyíthatóan kutyát csak 1632 óta jelent. A "vizsla" szó még újabb keletű, és egyértelműen az éber keresést jelentő "vizslatással" rokonítható.
A manapság már alig használatos "szelindek" szláv eredetű szó, amelyet már 1395-ben használtak nagytestű, erős vadászkutyák megjelölésére. 1675-ben vált ismertté a vízi vadászatra használt kutyát jelentő, német eredetű "pudli", amelyet a nyelvújítás 1815-ben magyarosított az "úszik" igéből "uszkárra".
(Forrás: Magyar néprajz II.:
Gazdálkodás; Akadémiai Kiadó, 2001)
Soknevű kutyaarisztokraták
A törzskönyvezett kutyáknak valósággal "emberi" hangzású, több tagból álló neve van. Az első a kennelnév, amely alapvetően különbözik az emberek vezetéknevétől abban, hogy nem az apa kilétére utal, hanem azt jelzi, hogy melyik tenyészetből származik az adott eb. Az egyednév vagy "ideiglenes hívónév" szolgál a kutya egyéni azonosítására (ez mégiscsak közvetlenebb, mint a puszta törzskönyvi szám). Különösen nagyobb tenyészetekben magának a tenyésztőnek a számára is megkönnyíti az eligazodást az, hogy az egy alomban született kölykök egyedneve azonos betűvel kezdődik, és az almok az ABC sorrendjében követik egymást. Emiatt van olyan sok Alex, Alma vagy Astor nevű kölyökkutya, miközben kevesen jutnak el a Z-ig, bár élelmes kezdők olykor rögvest az L vagy a P betűvel indítanak, olyan tenyésztői múltat és gyakorlatot sejtetvén a nevek mögött, amelynek valójában egyelőre nincsenek birtokában.
Idáig tart a kutya törzskönyvi neve, s ezután következik a hívónév, amit már az új gazda ad a kutyának, ha nincs megelégedve a tenyésztő névadásával. Így három szóból állna a teljes kutyanév, ami már önmagában is meglehetősen arisztokratikus hangzást biztosítana, ám néhány tenyésztő még a "von" vagy "of" szócskát is belecsempészi, amitől egészen olyan lesz, mintha egy angol lord vagy porosz báró húzódna meg a zengzetes nemesi név mögött. Nem ritka az olyan cifra kennelnév sem, amely már önmagában is több szóból áll (kötőjellel vagy anélkül), s ezekhez a jó fantáziával megáldott tenyésztő olykor még kacifántos egyednevet is ad, így egy kiállítási katalógust átböngészve olyan csemegékre bukkanhatunk, mint pl. "Born To Be Wild of Blackwood Forest". Ilyen névhez már csak karriert kell csinálni!
Kutyák négy fal között
Az ember által háziasított állatok közül minden kétséget kizáróan a kutya az, amely a legtökéletesebben alkalmazkodott gazdájának életformájához. Mindenhova követte az embert világhódító útján, mellette volt szárazon és vízen, bejárta vele a sivatagokat s a sarkvidékeket, elkísérte még a világűrbe is. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy ma, amikor az emberiség jelentős része szűk helyre összezsúfolódva, szürke betonrengetegekben éli életet, a kutyák nagy részének is a négy fal között van az otthona. A városi embernek megvan az igénye arra, hogy megossza szűkös életterét ősrégi társával, kapcsolatot tartva általa az egyre távolodó állatvilággal. A lakótelepek eb sűrűsége ma már vetekszik a falvakéval vagy a kertvárosi villanegyedekével. Sokak szemében a kutya lakásban való tartása kegyetlenségnek, valóságos állatkínzásnak tűnik. Az igazság azonban az, hogy ezt a nézetet kizárólag olyan emberek vallják, akik sohasem tartottak kutyát lakásban, és még kevésbé foglalkoztak a kutya viselkedéstanának beható tanulmányozásával. Bármennyire meglepően hangzik is, a kutya természetes viselkedésformáinak valójában sokkal inkább megfelel a lakásban való élet, mint a kerti tartás látszólagos kényelme és szabadsága. A falkában élő ragadozók napjuk jelentős részét egymás társaságában, lusta heverészéssel töltik, s naponta csak néhány alkalommal-általában hajnalban és alkonyatkor- indulnak hosszú, közös portyára, mely végül az izmokat megmozgató, falkán belüli együttműködést igénylő "sportban", a zsákmány ejtésben teljesedik ki. A látszólagos bezártság ellenére a lakásban tartott kutya életritmusa nagyon közel áll ehhez a természetes mintához: ideje legnagyobb részében békésen szunyókál gazdája lábainál, a napi többszöri séta során pedig éppúgy megvan a lehetőség az idegen szagokkal való ismerkedésre, a fajtársakkal való közös tevékenységre és az intenzív testmozgásra, mint a vadon élő farkasnak, ha vadászni indul. A kertben tartott kutyát ezzel szemben többnyire nem viszi sétálni senki, "hiszen ott van neki a kert!". Egész nap kénytelen nélkülözni a társaságot, idegen szagot sosem szimatolhat, új vadászterületeket sohasem deríthet fel, nincs kinek visszahoznia a labdát, s unalmas magányának egyhangúságát csak az töri meg, ha a kerítés mögül megugathat egy-egy arra vetődő járókelőt. A lakásban tartott kutya tehát egyáltalán nem szenved, feltéve persze, hogy gazdája nem él vissza négylábú barátjának kiszolgáltatottságával: nem hagyja túl sokáig magára, nem zárja be (vagy ki) az erkélyre, gardróbba vagy előszobába, nem mulasztja el a rendszeres, napi háromszor-négyszeri sétáltatást, és lehetőséget biztosít a testmozgásra. Hat-nyolc óra az a maximális időtartam, amit a kutya napközben elvisel magára hagyva, anélkül hogy a dolgát elvégezhetné, s ezt is csak akkor, ha fokozatosan szoktatták hozzá. A rendszeres séta az embernek is jót tesz, de számára nem létszükséglet, a kutya számára viszont az, hiszen ő "ilyenkor él". Aki nem képes elfogadni azt, hogy a kutyatartó napja sétával kezdődik és azzal is ér véget, az jobban teszi, ha nem kínozza sem magát, sem az állatot kényszerű együttéléssel. Négylábú barátunknak a lakásban nincs szüksége nagyobb mozgástérre, mint nekünk, de feltétlenül legyen egy méretének megfelelő kosara vagy pokróca, már csak azért is, hogy a gazdi ágyának tulajdonjoga ne képezze vita tárgyát. Nem árt felkészülni arra sem, hogy a kutya jelenlétével a lakásban még a legalaposabb tisztasági rendszabályok betartása mellett is együtt jár némi por és elhullajtott szőr. A melegre érzékeny kutyák számára fontos, hogy legyen a lakásnak hűvösebb pontja, ahova nyáron vagy a fűtési szezonban visszahúzódhatnak. Az, hogy a lakásban csak kis testű kutyát lehet tartani, tévhit. A lakás nem arra való, hogy a kutya futkározzon benne, s a nagy kutya erre általában kísérletet sem tesz. Természetesen van néhány olyan nagy méretű eb, amelyeknek a számára már kényelmetlen a lakás, de nem az alapterülete, hanem a berendezése miatt. A bútorok elhelyezésénél ugyanis az ember a saját méreteit és mozgását veszi alapul. Az ember meghatározó mérete a magassága, a kutyáé viszont a hossza. A bernáthegyi, dog és más óriások marmagassága is legfeljebb 70-80 cm, lakásaink belmagasságának a felét sem használják ki, fordulósugaruk azonban lényegesen nagyobb, mint a miénk, ezért aztán ha meg akarnak fordulni egy fotel és egy asztal között, általában farolni kénytelenek. Megfelelő, szellős lakberendezéssel azonban számukra is kényelmessé tehető a falak közötti élet. Sokat hangoztatott érv a lakótelepi kutyatartás ellen az, hogy az állatnak nem természetes környezete a panellakás. Akik így gondolkoznak, azoknak a kedvéért elárulom: az embernek sem az. Minket, magunkat körülbelül ötvenezer év választ el barlanglakó őseinktől. Ebeink "mindössze" tizennégyezer esztendeje léptek a háziasodás útjára. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy az ember tizennégy évesen válik ivaréretté, és egy nő ritkán szül gyermeket tizenhat éves kora előtt, a kutya azonban tizennyolc hónaposan már tenyészérettnek számít, és ha minden jól megy, hatéves korában velős csonttal ünnepelheti ükunokái születését, az eredmény az lesz, hogy egy foxterriert körülbelül háromszor annyi generáció választ el a farkastól, mint egy matematikust a Neander-völgyi ősembertől. Ez pedig azért -valljuk be- nem csekélység.
Mirtse Áron
Kutya van a kertben
Először is tisztáznunk kell, hogy a kutya valóban évezredek óta a ház körül és, csakhogy nem a kertben, hanem az udvaron.
E kettőt csak napjaink kertvárosi életformája mossa össze; egykor élesen elkülönültek egymástól. A kert- legyen szó akár virágos-, akár veteményeskertről- olyan szentély volt, ahová az eb nem léphetett be. Ez ad értelmet a címben idézett szólásnak (abban, hogy kutya van az udvaron, nem volna semmi különös).
A falusi házak udvara ugyanakkor nem díszkert volt, hanem egyfajta közlekedőtér, és egyben az élet központja, ahol emberek, lovak és szekerek jöttek-mentek: itt a kutyának nem volt miben kárt tennie, viszont feladata bőven akadt. Hagyományos magyar parasztportán legalább három kutyának kellett lennie: az apró termetű "pockos" feladata a rágcsálók számának korlátok köré szorítása volt, a "hajtós" a jószág körül teljesített szolgálatot, végül pedig ott volt a tulajdonképpeni házőrző, a "nagyhamis", aki- a másik kettővel ellentétben- többnyire csak éjjel élvezhetett szabad mozgást, napközben megkötve tartották. Haszonállatok voltak ők, akiktől nem többet, s nem kevesebbet várt el a gazda, mint hogy kutyaként viselkedjenek.
Az idők változásával azután a kutyához való viszonyunk is megváltozott. A korábban döntőrészttársaságáról a továbbiakban sem óhajtottak lemondani, azok számára a kutya családtaggá vált.
Ehhez persze mindkét félnek alkukat kellett kötnie: a kutyának meg kellett tanulnia olyan szabályokat, amelyek az udvarban feleslegesek voltak, a lakásban viszont életbevágóak, az embernek pedig meg kellett békélnie bizonyos mennyiségű porral és szőrrel, amit az eb akaratlanul is szétszór a szobában, valamint felvállalni olyan többletfeladatokat (napi többszöri séta, rendszeres szőrgondozás)
Ám ahogy a városok egyre denaturáltabbá váltak, lakóikban felébredt a vágyódás a kellemesebb, élhetőbb falusias környezet iránt. Tömegek költöznek kertvárosba, kertes házba, és témánk szempontjából a hangsúly éppen erre a szóra kerül: ezeknek a házaknak kertje van. És nem udvara.
A gazdálkodással nem foglalkozó, csupán kellemes környezetre szomjazó háztulajdonos gondosan megtervezi (sőt, megtervezteti) a kertjét, és nekilát a tervek megvalósításához (-tatásához). Zöld gyepszőnyeget szeretne, virágokat, csinos ágyásokat, örökzöldeket. És ekkor jön be a képbe az önjelölt kertész: a kutya, akinek ugyan se ásója, se metszőollója, mégis ás, metsz, sőt öntöz- csak nem egészen úgy, ahogy a gazdája szeretné.
Az elkeseredett gazdi egy darabig küzd, aztán feladja. Egyre több helyen látni az ízlésesen kialakított, szépen gondozott park sarkában felépült magánzárkát: ennyi jutott a család kedvencének a kertes ház nyújtotta sokat emlegetett szabadságból. Pedig a kutya nem vadállat, hogy ketrecben tartsák, és nem is rab, hogy láncon sínylődjön. A kertté vált udvarból állandó jelleggel kitiltott kutya a házőrző feladatát sem tudja ellátni, családtagnak pedig végképp nem nevezhető: ez már csak birtokviszony, semmi más.
Mi tehát a megoldás? Az, hogy újra át kell gondolni az ember és kutya közt létrejött szerződést, figyelembe véve mindkét fél igényeit és korlátait. Nem szabad olyasmit elvárni az ebtől, amire nem képes, és nem érdemes a fizikai láncokat jelképesekkel felcserélni, olyan szigorú szabályokat állítva fel, amelyek minden szabadságától megfosztják az állatot. Ezeknek úgysem fog eleget tenni, mert az ösztönök és a biológiai szükségletek felülkerekednek a fegyelmen. Viszont amennyire lehet, folyamatos felügyeletet kell gyakorolni felette (éppúgy, mint a szobában), és vállalni mindazokat a többletfeladatokat, amelyek a lakásban való együttélésünket is lehetővé tették. Ha haszonállatként, házőrzőként kezeljük, a kutya udvarnak fogja tekinteni a házat övező területet, és ennek megfelelően is fog cselekedni. De ha családtagként meg tudott tanulni "emberül" viselkedni a házban, meg tudja tenni ezt a kertben is.
A szándékos "kertészkedés" mellett nem elhanyagolhatók a kutya figyelmetlenségből származó károk sem, amikor belefekszik a virágágyásba, kitapossa, letördeli a növényzetet. Két oldalról közelíthetjük meg e kérdést. Először is, vegyük figyelembe, hogy a kutya mindig az egyenes úton jár: ha a kutyaház és a kertkapu között virágágyás van, keresztül fog vágni rajta, amikor gazdája üdvözlésére szalad. Ennek megfelelően tervezzük hát meg a beültetést! A kerítés mellett érdemes "ugatóösvényt" hagyni, de még jobb, ha átlátszatlan palánkkal vagy kőfallal határoljuk a birtokot, ez ugyanis sok felesleges ingerléstől kíméli meg a ház éber őrét. Másrészről azonban sokszor csupán a megfelelő jelzés hiányzik ahhoz, hogy a kutya betartsa a határokat. Számára nincs érzékelhető különbség a fű és a tulipán között, de ha az ágyást csupán egy-két arasznyi magasságú léc- vagy vessző kerítéssel vesszük körül, megtanulja, hogy azt nem lépheti át.
A kutyák unalmunkban szívesen kaparnak, de kellő mozgatás és foglalkoztatás mellett elejét vehetjük a nemkívánatos földmunkáknak. A frissen felásott föld azonban olyan kísértést jelent, amelynek minden kutya nehezen áll ellent. A kerti munkákat ezért mindig több lépcsőben végezzük el, és az érintett kertrészt zárjuk el az eb elől. Mindig hagyjunk viszont szabadon elegendő mozgásteret, tehát a kertépítést több részletben végezzük el! Ha valahol kaparást észlelünk, szigorúan dorgáljuk meg az ebet, és a tetthelyet- a "restaurálás" után- takarjuk le (pl. kőlappal), mert a már megkezdett gödör újra meg újra visszavonzza a bűnbe esett kutyát. Gondot okozhat a vakondtúrások kibontása is, ez esetben azonban nem a kutya a bűnös: a vakond kezdte!
A kert növényzetét általában a gazda szeretné kordában tartani, s nem nézi jó szemmel, ha a kutya végzi el helyette (meglehetősen szakszerűtlenül) a metszés, sövényvágás kényes műveletét. Főképp tavasszal, a csupasz, még ki nem levelesedett ágak, hajtások gyakorolnak nagy vonzerőt az ebre; nemcsak a mindent megrágó kölyökkutyára, de még a foghíjas veteránokra is. A károkozás megelőzhető azzal, ha bőven áll az eb rendelkezésére rágnivaló, tettenérés esetén pedig nincs jobb megtorlás az öntözőcső vízsugaránál! Egy kompromisszumot azonban a gazdának is vállalni kell: mérgező növényt (pl. tiszafát) ne ültessünk kutyás kertbe!
Az egyik legnagyobb problémát a kertben tartott kutyák esetében az anyagcseretermékek jelentik. A kan kutya által rendszeresen oldalba jelölt örökzöldek idővel elhalnak, a szuka vizelete pedig a gyepen éget sárgás foltokat. A ragadozók ürüléke a növényevőkétől eltérő összetétele miatt nem értékes trágya, hanem ártalmas szennyezőanyag. Ám ahogy a kutya képes szobatisztává válni, úgy a "kerttisztaságot" is meg tudja tanulni- persze ennek az a feltétele, hogy rendszeresen sétálni vigyük, éppúgy, mintha lakásban élne. Ha ez nem lehetséges, kijelölhetünk egy félreeső sarkot, s kellő türelemmel és következetességgel rávehetjük, hogy azt használja illemhelyként.
Mirtse Áron
Kutyák pusztulhatnak a szilveszteri petárdázás miatt
Magyarországon egyes becslések szerint kétmillió ebet tartanak. Az év végi vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok következtében a településeken tartott kutyák százai szaladnak. A legtöbb elkóborolt kedvenc az ünnepek után hazatalál, de sokuk sohasem kerül elő.
Mi lesz a szilveszteri vigadalomban kóborrá váló állatokkal?
A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában akár gazdik kezéből a pórázt kitépve is elszaladhatnak a vakvilágba. Előfordulhat, hogy hetekig bolyonganak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka az autósgázolás vagy a vadászok közbenjárásával végbevitt ártalmatlanítás, de a sintérhurok sem.
Védekezés ? megelőzés
Kutyáinkra érdemes minden esetben nyakörvet kötni, azt névvel ? címmel, telefonszámmal ellátott bilétával kiegészíteni. A bajok elkerülése érdekében december 28. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal (pórázon) sétáltatni. Otthonunkban biztosítsunk kedvenceinknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belső szobát vagy udvarrészt). A félős ? ijedős ebek az irracionális ingerek végett ilyenkor harapósabbak lehetnek, így óvatosság révén elkerülhető a harapásos tragédia.
Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett
Készítsünk lakhelyünk környékére kitehető plakátokat, rendszeresen figyeljük a környéket. Fel kell keresni a területileg illetékes (és a környező megyékben működő) gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekről oda kerülnek begyűjtésre a kóborló állatok. Budapesten a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe az 1097 Budapest, Illatos út 23/A. címen található. Vidéken sintértelep ügyben érdemi információkat az önkormányzat jegyzője tud adni. A témával kapcsolatban az interneten, a www.sinter.hu információs portál tartalmaz hasznos címeket ? telefonszámokat. A sintértelepre bevitt állatokat 2 hét megfigyelés után a törvények értelmében elpusztítják. Van azonban olyan periódus (pl. az év végi vigadalom), amikor sokkal több a befogott kóbor állat, mint amennyi hely van a telepeken, ezért akár napi rendszerességgel is leölhetik az elkóborolt kedvenceket. Érdemes a kutyakereséskor intenzíven útba venni a gyepmestert is.
Ha mi találnánk elkóborolt ebet, először is vigyük őt számára biztonságos helyre ahol megnyugodhat, kínáljuk meg vízzel.Nézzük meg van e tetoválás a fülében, lágyékán.Ha igen akkor hívni kell a MEOE telefonszámát ahol meg tudják adni a kutya adatait.
Ha ez sem segít, vagy nincs tetoválása, akkor irány az állatorvos, aki vagy felismeri az állatot vagy leolvassa a chip számát, ha van neki.
Ha ez sem válik be akkor maradt az internet, a plakátozás, adatok leadása a helyi gyepmesteri telepen és ha lehet viseljük gondját minél tovább vagy adjuk örökbe, de a sintértelep legyen az utolsó, mert ezzel nem sok esélyt adunk az életre nekik!
Az ember és a kutya barátsága már több mint tízezer éve tart. Az idők során ez a kapcsolat a különböző fajok között létező egyik legszorosabb kapcsolattá tökéletesedett. Kutyákat a világ minden pontján tartanak más és más okból. Valaki csak egy hű társat keres bennük, másoknak nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy őrzik a házat, vagy terelik az állatokat. Sok országban pedig a vakok, a siketek és a fogyatékos emberek életét teszik teljessé. 
A kutya csak akkor maradhat egészséges és tarthatja meg jó formáját, ha fehérjében és rostanyagokban gazdag táplálékot adunk neki. Az üzletekben kapható kutyatápok összetétele biztosítja az optimális, kiegyensúlyozott étrendet. Az emberi koszt maradéka nem elegendő a kutya testsúlyának megtartásához és az izmok fejlődéséhez. A hegyes csontok pedig még veszélyesek is lehetnek, mivel megakadhatnak a kutya torkán, vagy még komolyabb problémát is okozhatnak a nyelőcsőben. Ne feledkezzünk meg mindennap friss vizet adni a kutyának. 
Kutyánknak több szempontból is jó szolgálatot teszünk bundájának rendszeres tisztításával. Először is, szőrét megszabadítjuk a piszoktól, a gubancoktól, és közben azt is ellenőrizhetjük, hogy vannak-e a bundájában élősködők. Ha már kölyökkorban hozzászoktatjuk kutyánkat szőrének keféléséhez, sokkal egyszerűbben tudunk majd bánni vele, és könnyebben fog barátkozni is, ezenkívül ez egy kellemes, pár perces eggyüttlét a kutyánkkal. Használjunk kutyasampont, különböző bolhátlanító szereket és bolhaírtó nyakörvet. 
nagy részének is a négy fal között van az otthona. A városi embernek megvan az igénye arra, hogy megossza szűkös életterét ősrégi társával, kapcsolatot tartva általa az egyre távolodó állatvilággal. A lakótelepek eb sűrűsége ma már vetekszik a falvakéval vagy a kertvárosi villanegyedekével. Sokak szemében a kutya lakásban való tartása kegyetlenségnek, valóságos állatkínzásnak tűnik. Az igazság azonban az, hogy ezt a nézetet kizárólag olyan emberek vallják, akik sohasem tartottak kutyát lakásban, és még kevésbé foglalkoztak a kutya viselkedéstanának beható tanulmányozásával. Bármennyire meglepően hangzik is, a kutya természetes viselkedésformáinak valójában sokkal inkább megfelel a lakásban való élet, mint a kerti tartás látszólagos kényelme és szabadsága. A falkában élő ragadozók napjuk jelentős részét egymás társaságában, lusta heverészéssel töltik, s naponta csak néhány alkalommal-általában hajnalban és alkonyatkor- indulnak hosszú, közös portyára, mely végül az izmokat megmozgató, falkán belüli együttműködést igénylő "sportban", a zsákmány ejtésben teljesedik ki. A látszólagos bezártság ellenére a lakásban tartott kutya életritmusa nagyon közel áll ehhez a természetes mintához: ideje legnagyobb részében békésen szunyókál gazdája lábainál, a napi többszöri séta során pedig éppúgy megvan a lehetőség az 
idegen szagokkal való ismerkedésre, a fajtársakkal való közös tevékenységre és az intenzív testmozgásra, mint a vadon élő farkasnak, ha vadászni indul. A kertben tartott kutyát ezzel szemben többnyire nem viszi sétálni senki, "hiszen ott van neki a kert!". Egész nap kénytelen nélkülözni a társaságot, idegen szagot sosem szimatolhat, új vadászterületeket sohasem deríthet fel, nincs kinek visszahoznia a labdát, s unalmas magányának egyhangúságát csak az töri meg, ha a kerítés mögül megugathat egy-egy arra vetődő járókelőt. A lakásban tartott kutya tehát egyáltalán nem szenved, feltéve persze, hogy gazdája nem él vissza négylábú barátjának kiszolgáltatottságával: nem hagyja túl sokáig magára, nem zárja be (vagy ki) az erkélyre, gardróbba vagy előszobába, nem mulasztja el a rendszeres, napi háromszor-négyszeri sétáltatást, és lehetőséget biztosít a testmozgásra. Hat-nyolc óra az a maximális időtartam, amit a kutya napközben elvisel magára hagyva, anélkül hogy a dolgát elvégezhetné, s ezt is csak akkor, ha fokozatosan szoktatták hozzá. A rendszeres séta az embernek is jót tesz, de számára nem létszükséglet, a kutya számára viszont az, hiszen ő "ilyenkor él". Aki nem képes elfogadni azt, hogy a kutyatartó napja sétával kezdődik és azzal is ér véget, az jobban teszi, ha nem kínozza sem magát, sem az állatot kényszerű együttéléssel. Négylábú barátunknak a lakásban nincs szüksége nagyobb mozgástérre, mint nekünk, de 
feltétlenül legyen egy méretének megfelelő kosara vagy pokróca, már csak azért is, hogy a gazdi ágyának tulajdonjoga ne képezze vita tárgyát. Nem árt felkészülni arra sem, hogy a kutya jelenlétével a lakásban még a legalaposabb tisztasági rendszabályok betartása mellett is együtt jár némi por és elhullajtott szőr. A melegre érzékeny kutyák számára fontos, hogy legyen a lakásnak hűvösebb pontja, ahova nyáron vagy a fűtési szezonban visszahúzódhatnak. Az, hogy a lakásban csak kis testű kutyát lehet tartani, tévhit. A lakás nem arra való, hogy a kutya futkározzon benne, s a nagy kutya erre általában kísérletet sem tesz. Természetesen van néhány olyan nagy méretű eb, amelyeknek a számára már kényelmetlen a lakás, de nem az alapterülete, hanem a berendezése miatt. A bútorok elhelyezésénél ugyanis az ember a saját méreteit és mozgását veszi alapul. Az ember meghatározó mérete a magassága, a kutyáé viszont a hossza. A bernáthegyi, dog és más óriások marmagassága is legfeljebb 70-80 cm, lakásaink belmagasságának a felét sem használják ki, fordulósugaruk azonban lényegesen nagyobb, mint a miénk, ezért aztán ha meg akarnak fordulni egy fotel és egy asztal között, általában farolni kénytelenek. Megfelelő, szellős lakberendezéssel azonban számukra is kényelmessé tehető a 
falak közötti élet. Sokat hangoztatott érv a lakótelepi kutyatartás ellen az, hogy az állatnak nem természetes környezete a panellakás. Akik így gondolkoznak, azoknak a kedvéért elárulom: az embernek sem az. Minket, magunkat körülbelül ötvenezer év választ el barlanglakó őseinktől. Ebeink "mindössze" tizennégyezer esztendeje léptek a háziasodás útjára. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy az ember tizennégy évesen válik ivaréretté, és egy nő ritkán szül gyermeket tizenhat éves kora előtt, a kutya azonban tizennyolc hónaposan már tenyészérettnek számít, és ha minden jól megy, hatéves korában velős csonttal ünnepelheti ükunokái születését, az eredmény az lesz, hogy egy foxterriert körülbelül háromszor annyi generáció választ el a farkastól, mint egy matematikust a Neander-völgyi ősembertől. Ez pedig azért -valljuk be- nem csekélység. 
élvezhetett szabad mozgást, napközben megkötve tartották. Haszonállatok voltak ők, akiktől nem többet, s nem kevesebbet várt el a gazda, mint hogy kutyaként viselkedjenek.
Az elkeseredett gazdi egy darabig küzd, aztán feladja. Egyre több helyen látni az ízlésesen kialakított, szépen gondozott park sarkában felépült magánzárkát: ennyi jutott a család kedvencének a kertes ház nyújtotta sokat emlegetett szabadságból. Pedig a kutya nem vadállat, hogy ketrecben tartsák, és nem is rab, hogy láncon sínylődjön. A kertté vált udvarból állandó jelleggel kitiltott kutya a házőrző feladatát sem tudja ellátni, családtagnak pedig végképp nem nevezhető: ez már csak birtokviszony, semmi más.
gazdája üdvözlésére szalad. Ennek megfelelően tervezzük hát meg a beültetést! A kerítés mellett érdemes "ugatóösvényt" hagyni, de még jobb, ha átlátszatlan palánkkal vagy kőfallal határoljuk a birtokot, ez ugyanis sok felesleges ingerléstől kíméli meg a ház éber őrét. Másrészről azonban sokszor csupán a megfelelő jelzés hiányzik ahhoz, hogy a kutya betartsa a határokat. Számára nincs érzékelhető különbség a fű és a tulipán között, de ha az ágyást csupán egy-két arasznyi magasságú léc- vagy vessző kerítéssel vesszük körül, megtanulja, hogy azt nem lépheti át.
amelynek minden kutya nehezen áll ellent. A kerti munkákat ezért mindig több lépcsőben végezzük el, és az érintett kertrészt zárjuk el az eb elől. Mindig hagyjunk viszont szabadon elegendő mozgásteret, tehát a kertépítést több részletben végezzük el! Ha valahol kaparást észlelünk, szigorúan dorgáljuk meg az ebet, és a tetthelyet- a "restaurálás" után- takarjuk le (pl. kőlappal), mert a már megkezdett gödör újra meg újra visszavonzza a bűnbe esett kutyát. Gondot okozhat a vakondtúrások kibontása is, ez esetben azonban nem a kutya a bűnös: a vakond kezdte!
kutya végzi el helyette (meglehetősen szakszerűtlenül) a metszés, sövényvágás kényes műveletét. Főképp tavasszal, a csupasz, még ki nem levelesedett ágak, hajtások gyakorolnak nagy vonzerőt az ebre; nemcsak a mindent megrágó kölyökkutyára, de még a foghíjas veteránokra is. A károkozás megelőzhető azzal, ha bőven áll az eb rendelkezésére rágnivaló, tettenérés esetén pedig nincs jobb megtorlás az öntözőcső vízsugaránál! Egy kompromisszumot azonban a gazdának is vállalni kell: mérgező növényt (pl. tiszafát) ne ültessünk kutyás kertbe!
vizelete pedig a gyepen éget sárgás foltokat. A ragadozók ürüléke a növényevőkétől eltérő összetétele miatt nem értékes trágya, hanem ártalmas szennyezőanyag. Ám ahogy a kutya képes szobatisztává válni, úgy a "kerttisztaságot" is meg tudja tanulni- persze ennek az a feltétele, hogy rendszeresen sétálni vigyük, éppúgy, mintha lakásban élne. Ha ez nem lehetséges, kijelölhetünk egy félreeső sarkot, s kellő türelemmel és következetességgel rávehetjük, hogy azt használja illemhelyként.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!